“Nem csak anyagi mivoltában lesz sérült a Föld a környezetszennyezés miatt, hanem olyan bolygóvá válik, honnan maga az ember van kirekesztve. Úgy vélem, hogy olyan baleset születésének vagyunk tanúi, amelyhez hasonlót ember eddig még nem látott; olyan katasztrófának, amely minden filozófia végpontja kell hogy legyen. A környezetvédelem kérdése mögött ott látjuk a filozófia jövőjének a kérdését is. De nem elég csupán a zöldek által képviselt vagy a vizek szennyeződésével foglalkozó környezetvédelmet tekinteni – ez sokkal súlyosabb probléma: a létezés problémája.”
Paul Virilio

2013. október 28., hétfő

Kulacs 2010 Projekt

"A 2009-es Koppenhágai Klímakonferencia, vagy akár a magyar Termékdíj törvény módosítása jól példázza azt a józan gondolkodással ezek nélkül is levezethető állítást, hogy jelen pénzügyi alapú világrendünk felkent vezetőitől egyre sürgetőbb problémáinkra megoldást nem várhatunk, hiszen semmilyen indíttatásuk nincs a valóban előremutató lépések megtételére. Az ügyeinket, amelyeket ők lesöpörnek az asztalról, nekünk, másként gondolkodó, egymással fenyegetések és bonyolult szabályozás nélkül is, a közös célok és élhető jövő érdekében együttműködni képes helyi közössé- geknek kell végre átvennünk tőlük..."

Tovább a pdf-hez

Kedves Lóránd rendszer-informatikus és kritikus hangú ökoblogger projektje.

2013. október 27., vasárnap

Blogajánló: Város - szolidaritás - demokrácia

Udvarhelyi Éva Tessza blogja. Kulcsszavak: város, köztér, szolidaritás, demokrácia, lakhatás, társadalmi mozgalmak, aktivista antropológia.


2013. október 25., péntek

A transzdiszciplinaritás fogalmához


A fogalmat először Jean Piaget, Erich Jantsch és André Lichnerowicz használta 1970-ben egy nemzetközi workshopon ("Interdisciplinarity –Teaching and Research Problems in Universities" mely az (OECD) Organization for Economic Co-operation and Development  szervezésében jött létre). (1)
"A transzdiszciplinaritás lényege a tudomány területek közötti új kapcsolatok megtalálása. Korunk problémái, mint a szegénység, a pazarló fogyasztás, a környezeti és városi pusztulás, a népességnövekedés, a nemi egyenlőtlenség, az egészségügy és az emberi jogok megsértése csak a transzdiszciplináris megközelítés által válnak érthetővé" - olvasható az UNESCO honlapján. (2) 
A tudományok a transzdiszciplináris szemléletben nemcsak átlépik a maguk határait, hanem az Egész megragadására irányuló együttműködésük egy teljesen új szintézist hoz létre. (3)

Basarab Nicolescu: "Transdisciplinarity as Methodological Framework for Going Beyond the Science-Religion Debate":





(1) Basarab Nicolescu: TRANSDISCIPLINARITY –PAST, PRESENT AND FUTURE
 http://basarab-nicolescu.fr/Docs_articles/Worldviews2006.htm
(2http://www.unesco.hu/termeszettudomany/fenntarthato-fejlodesre/oktatas-fenntarthato
(3) vö.: A TUDÁSTERÜLETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE: MULTI- VS. INTER, ILLETVE TRANSZDISZCIPLINARITÁS in: VILÁGOSSÁG2003/9–10. World Science Forum Budapest 2003 – Knowledge and Society, Soós Sándor: A tudományos tudás (és elemzésének) dimenziói http://epa.oszk.hu/01200/01273/00008/pdf/20040112205616.pdf

2013. október 9., szerda

MMSZK Felvételi

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégiuma felvételit hirdet!

A szakkollégiumba mindenki jelentkezését várjuk, aki valamely egyetem aktív hallgatója (nem csak művészeti egyetemé).

Jelentkezz meglévő és újonnan alakított munkacsoportokba:
egyéni felvételi lapodat küldd el nekünk e-mailben
október 16-ig, és gyere el egy beszélgetésre!

Ha bármi kérdésed van, írj nekünk: muveszetiszakkollegium@gmail.com

A jelentkezési lapok letölthetők itt:
mmszk.mke.hu/egyenijelentkezesilap.rtf

http://mmszk.hu/

A műhely leírása

“Nem csak anyagi mivoltában lesz sérült a Föld a környezetszennyezés miatt, hanem olyan bolygóvá válik, honnan maga az ember van kirekesztve. Úgy vélem, hogy olyan baleset születésének vagyunk tanúi, amelyhez hasonlót ember eddig még nem látott; olyan katasztrófának, amely minden filozófia végpontja kell hogy legyen. A környezetvédelem kérdése mögött ott látjuk a filozófia jövőjének a kérdését is. De nem elég csupán a zöldek által képviselt vagy a vizek szennyeződésével foglalkozó környezetvédelmet tekinteni – ez sokkal súlyosabb probléma: a létezés problémája.”
Paul Virilio

A transzdiszciplináris műhelymunka célja, hogy közelebb kerülhessünk a viriliói létezés problémájához a művészet, társadalom és ökológia kérdéseinek együttes vizsgálatával. Ehhez nyújt segítséget a permakultúra nyitott koncepciója (az angol “permanent culture”, “permaculture” kifejezésből), aminek irányvonalai mentén keressük a fenntartható létezés reálutópisztikus alapjait.

Véleményünk szerint a kollaborációs művészeti gyakorlat tulajdonképpen egy dinamikus egyensúlyi szituáció, melynek megélése és fenntartása folyamatos megfigyelésből következő kölcsönhatást, aktív toleranciát igényel. A kollaboráció nyitott alkotói gyakorlata biztosítani tudja, hogy akadályok helyett a lehetőségekre figyeljünk.

A permakultúra koncepciója szerint „E folyamat során leszokunk arról, hogy negatív jelentést tulajdonítsunk az olyan szavaknak, mint a „marginális”, „perem” vagy „szélső”. Azért, hogy megláthassuk az értéket azokban a részletekben, amelyek valamilyen szélső helyzetből járulnak hozzá egy feladat teljesítéséhez vagy egy rendszer működéséhez.” „ Így a dolgok közötti kapcsolatok ugyanolyan fontosak, mint maguk a dolgok.” 1

Ezt magunk is így gondoljuk. Meglátásunk szerint ez egy színtiszta művészeti koncepció. Statement. Ugyanakkor nyitott rendszerben való gondolkodás, nyitott tervezési folyamat. Megfigyelés és kölcsönhatás.


Tervezett struktúra:

A közösen kijelölt témákat rendszeres, nyitott előadások formájában kívánjuk körüljárni. A felmerülő kérdéseket és a gyakorlati projektekkel kapcsolatos problémákat kis csoportos műhelybeszélgetéseken vitatnánk meg. A kapcsolttartás és az információk megosztása ezen a blogon történik.

  • műhelybeszélgetések ( permakultúra koncepcióval kapcsolatban felmerülő fogalmak tisztázása, lehetőségek további számbavétele, a gyakorlati alkalmazás lehetőségének közös vizsgálata, előadások szervezése)
  • gyakorlati megvalósítás (a permakultúra etikai és tervezési irányelveinek alkalmazása művészeti gyakorlatban, egyéni és csoportos projektek formájában)
  • előadások (a permakultúrához köthető közösen meghatározott témák elmélyítése meghívott előadók segítségével, nyitott formában, külső helyszínen/Labor,FKSE/)
  • blog (online kapcsolattartás, előadások feltöltése, kapcsolódó irodalom, linkgyűjtemény, fórum)


Az előadásokon kifejtésre kerülő témák (ötletek):
- klasszikus permakultúra
- fenntarthatóság a kortárs képzőművészeti gyakorlatban
- ökológiai nézőpontok a kultúrtöténetben
- fenntarthatóság a kortárs designban
- fenntartható építészeti technológiák
- fenntarthatóság az agrárkultúrában (földművelés, kertművelés, vízgazdálkodás)
- technológia és fenntarthatóság
- antropocentrizmus/ökocentrizmus
- integrál permakultúra – mintázattan, esménymintázatok a szociális térben
- fenntartható szociális funkciók/közösségek/intézmények
- város és vidék kiegyensúlyozott kapcsolata (urbánus/rurális tér)
- fenntartható gazdasági modellek
- utópiák vizsgálata(nemnövekedés, ökodemkrácia)

A műhelybeszélgetések lehetséges vitatémái:
- mi a fenntartható művészet?
- fenntartható műtárgy
- művészet és recikláció
- fenntartható design
- hogyan változik a művész szerepe a globális változások tükrében?
- életlehetőségek
- szociális szerepvállalás
- lokális és globális távlat
- művész integrált szerepe a helyi közösségben


Munkacsoport indító program:

  1. tájékozódó beszélgetés: érdeklődők bevonása
  2. előadás(témaexpozició): Székely Gergő, Baranyai Vitália (permaforum.hu): Bevezetés a permakultúrába
  3. műhelybeszélgetés a jelentkezőkkel: témák meghatározása, előadók kiválasztása, gyakorlati projektek vázolása, időpontok fixálása

A permakultúra lényege PDF

A Permafórum felhasználóinak közreműködésével elkészült és szabadon letölthető, terjeszthető David Homgren Essence of Permaculture, azaz A permakultúra lényege című e-könyv magyar változata.

"A permakultúra lényegé"-ben, amely a Permaculture Principles and Pathways Beyond Sustainability című könyvének rövidített változata, Holmgren bemutatja a permakultúra fogalmát, megosztja a gondolatait a mozgalom jövőjét illetően. Ez egy kiváló olvasmány arra, hogy megismerjük a permakultúra alapjait és a permakultúra elveinek értékét és használatát.

Bevezető linkek

http://hu.wikipedia.org/wiki/Permakult%C3%BAra
http://www.permakultura.hu/
http://www.permaforum.hu/permaforum/

http://permacultureprinciples.com/
http://permaculturenews.org/

http://www.lowtechmagazine.com/
http://www.notechmagazine.com/







David Holmgren: A permakultúra etikai és tervezési irányelvei